Magába fogad a csend

Milyen kevés, mi egy ember után marad:
Megtölt minden tengert, az óceánokat
S nekem, ki sebeim örökké elvakartam
Fülembe hangzik múltam - furcsa dallam

Néhány kósza hang, sok, hosszú szünet
Hideg, bántó fényben tavaszi szüret
S kong a sötét, fagyban lehull a toll
Írnék még, fogok majd, valahol...

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Elveszett álmaimban

A délibábos derengések vége
Minden ábránd elveszett
Álmaimban káosz a rend felett:
Bántó, száraz a fények éle

Én csak várok újra, mint egykor
Figyelem, mint bomlik ki minden:
Mozgásból, melynek vége nincsen
A láthatár bennem kialszik, s felgyúl.

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Megfakult képek

Hirtelen gyógyultam a gyermekkorból
Taszítva vonz most egy ősi erő
Összetört álmokból, vágyakból
Belőlem furcsa, idegen élet nő

S itt állok újra egy küszöbön
Hajszálon, vékony kötélen lógva
Múltam üres, mintha nem is volna
Kihűlt szilánkok hevernek a földön.

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Új kikeletben

I.

Csillagporos tavaszi éjen
Ahogy a kert aljára értem
Felszikrázott bennem valami újra
Mintha a sok régi gyökér utánam nyúlna
S lángolt megint az évszak: belül

Emlékszem, éreztük még a telet
De Tavaszunk eljött, az idő letellett
Kívül és belül, húrokon, egyedül
Tavasznak sugara bennem most lemerül
Szárba szökkent, burjánzott a rend

II.

Kinn a földön, újra
Felettünk csak végtelen ég
Tér, csillagok, hangtalan zenék
Visszhangzó múltam - minden ős

Keringés, áramlás, olvadó rügyek
Lemenő Napnak festett játéka
Házam falán hazámnak árnyéka
Esõcseppekként a mindenség lepereg

III.

A távolban lángol már a táj
S bár diófám még oltalmunk
Lesújt rám majd teremtő Napunk
Megéget, mint egy szerelmes száj

Az évszak hullámzik, levegő húrja pattan
És mi látjuk előre: az előre láthatatlan
A lét sebesült madárként zuhan,
Hogy hamvából egykor majd újjászülethessen.

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

A pillanat mágiája

Az élet ismét táncolt a szívben
Ölemben kék ég volt
Öledben kék ég volt
S valami megmozdult a mélyben

Kertek alján ér el mindig a PILLANAT
Átjár, áthat, átölel Az Egész
Átvillan rajtam: a mindenség, mit megélsz
Furcsa mágia igéz - idéz, hívogat.

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Világok gyertyafényben

Görnyedt árnyam a falon nyitott könyv:
Sárguló lapjain fakuló életem
Sárguló lapjain suhanó éveken,
Láthatom, mint száradt meg minden könny

Láttam, hogy nőtt világ-naggyá,
Sötétből lett világossá, majd újra:
Szívem régi dallamok után nyúlna,
S a sötétben felednék, ha hagyná.

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Teret álmodék, anyagot

Szeretnék újra szépen beszélni,
igazat mondani, s nem nagyot
De a múltnak betűire már vak vagyok
S régi szóra, még ha igaz is, szép

Süket eme kor, a rongyos, néma jelen
Mely zajong csupán, de semmit se mond
Magára hagy, hogy feltaláld otthonod
Újra, egy régi-új, üres élet ellen.

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Szobányi univerzum

Emlékek húrja pendül
Múlt zenéje: árnyak s fény
Csukott szemhéjakon napfény táncol
Szín, illat, kép mind rezdül

Újra hallom a fényt, végre
Látom megint a hangokat
Érzek belül minden színt
Mint gyermekként, örömben égve.

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Emlékek kőkereszten

Új idők járnak, nem írok
Új szelek fújnak, nem sírok
Új zenék szólnak: néma csend
S távolba révedek én:
Hol tán még csillan a rend 

Új idők járnak, nem írok
Új szelek fújnak erre,
kicsiny tüzet óvok
Átmenteném magamat
Mosolyokat, szép szavakat

Új idők járnak, szürke ég
Új szelek fújnak, gyertya ég
Szobánkba hív a csók szava
Néma csend az új zene,
Őriz, óv - Szerelem illata.

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Mikor a végtelen belém nézett

Minden szeretetem, teljes szívemet
munkára bírom, pillangóként befogom,
hogy mosolyodnak fénylő kristályát
fenntarthassam angyali arcodon,
S ragyoghasson fénye örökkön örökké 

Ahogy hajad koronája párnámra hull,
Ahogy szétterül, mint tengerek mély
zúgásában, minden hullám, egyenként,
Csipkézett köveknek kemény ölein, úgy
érzem: megleltem a végtelent, végül

Vagy mi végtelen, lelt meg engem.

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Fehér haboknak hátán

Mint aki háborúba megy,
mostan én is úgy indulok
Szívemben felvértezve,
Eléd szerelemmel futok

Nekivágok az erdőnek,
az ismeretlennek - Veled
Bennem égő reménnyel:
A végén csak tisztás lehet

S megyünk majd, kéz a kézben,
előre, amíg csak lehet
Míg a halál el nem választ
Míg lehunyod két szemed

De tovább is - egy úton,
mely örök, vég nélkül való
Arany alkonyatban, fényben
Úszunk, mint isteni hajó.

/Szilvinek, házasságkötésünk alkalmából/

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Ének a keresésről

Feléd tartanék, hozzád igyekeznék
Megfeszülten, megfeszítve, vagy csak
Áramolva - tisztán, mint a víz: könnyen
S ha kérhetném a szelet, az elemeket

Válnék én is tűzzé, tűz utáni füstté
Azt kérném hát: feléd tereljenek, és
Hegyi patakként, szólítanám a hegyet:
Hogy irányodba lejtsen, feléd siethessek

Mert otthon szíveden, kebleden vagyok
Miként a gyermek: tudom, érzem, látom
azt tiszta fényben, őszintén, kétségeknek
morzsái nélkül, meg nem inogva soha sem

Te az enyém, s én a Tiéd - hajadnak illatos
erdeiben, szélként bújva én, egyre simulva
És keringve: Te, pedig karjaimnak végtelen
horizontjában, szüntelen, örök-forró ölelésben

Csókok között remegve, lebegünk majd mindig.

/Szilvinek/

Tetszenek írásaim? Fontold meg és támogass egy kávéval!

Az éj szívében

Helyeden fekszem - a kihűlt éjben
Halotti leplem e feketeség
Felettem csillagok ülnek tort
Hűlő szívem hajnalod fényére vár,
Hogy mosolyoddal újraélessze