Milyen kevés, mi egy ember után marad: Megtölt minden tengert, az óceánokat S nekem, ki sebeim örökké elvakartam Fülembe hangzik múltam - furcsa dallam Néhány kósza hang, sok, hosszú szünet Hideg, bántó fényben tavaszi szüret S kong a sötét, fagyban lehull a toll Írnék még, fogok majd, valahol...
A délibábos derengések vége Minden ábránd elveszett Álmaimban káosz a rend felett: Bántó, száraz a fények éle Én csak várok újra, mint egykor Figyelem, mint bomlik ki minden: Mozgásból, melynek vége nincsen A láthatár bennem kialszik, s felgyúl.
Hirtelen gyógyultam a gyermekkorból Taszítva vonz most egy ősi erő Összetört álmokból, vágyakból Belőlem furcsa, idegen élet nő S itt állok újra egy küszöbön Hajszálon, vékony kötélen lógva Múltam üres, mintha nem is volna Kihűlt szilánkok hevernek a földön.
