Feléd tartanék, hozzád
igyekeznék
Megfeszülten, megfeszítve, vagy csak
Áramolva - tisztán, mint a víz: könnyen
S ha kérhetném a szelet, az elemeket
Válnék én is tűzzé, tűz utáni füstté
Azt kérném hát: feléd tereljenek, és
Hegyi patakként, szólítanám a hegyet:
Hogy irányodba lejtsen, feléd siethessek
Mert otthon szíveden, kebleden vagyok
Miként a gyermek: tudom, érzem, látom
azt tiszta fényben, őszintén, kétségeknek
morzsái nélkül, meg nem inogva soha sem
Te az enyém, s én a Tiéd - hajadnak illatos
erdeiben, szélként bújva én, egyre simulva
És keringve: Te, pedig karjaimnak végtelen
horizontjában, szüntelen, örök-forró ölelésben
Csókok között remegve, lebegünk majd mindig.
/Szilvinek/
