Az ablakon át a hideg téli nap simogat. Még bizonytalan, hiszen nem jött el az ideje. Bizonytalan, ahogy én is az vagyok. Mint távolodó járművek, úgy hagy el minden gondolat, kép. Végül az emlékek, az arcok, a fények is itt hagynak. Egyedül leszek, igazán.
Tükörkép, mit sosem láttam
Az adott pillanattal mindig el vagyunk maradva. A jelen olykor eseménytelennek tűnő mozdulatlanságában is olyan mélységek, olyan komplexitás rejlik, melyet teljes mértékben sem akkor és ott, sem később nem tudunk egészében belátni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)