Nemsoká sötét lesz

Nemsoká, nemsoká sötét lesz
Odafagy képzeletünk az éghez
Elboruló horizontok várnak
Nézem csak, ahogy nyúlnak az árnyak

Stációk

Csillag hasad -
Az éj a halálra rábeszél
Sötét patak -
nem hordozhatja a terhét

Görög költők

 Kallinoszt, Türtaioszt, Arkhilokhoszt, Szémonidészt vagy Szolónt, Alkaioszt, Xenophanészt, de akár Szimónidészt, Pindaroszt és úgy egyáltalán - bármelyik görögöt olvasva feltűnik valami, ami elsőre a témák, sorok, képek banalitásaként tévesztheti meg az olvasót.

Hófödte nyomok

Kinyúlsz - a múlt millió morzsa
A szilánkokat összerakni nem lehet
S ki tud, az csak maga tudja
Minden elvész, mint utolsó lehelet

Az írásról

Rajzolok valamit. Vonalakat húzok, formálok, melyeket betűknek is hívnak. De szöknek a színek, szagok, illatok, és szökik minden emlék is, melyet így el akarok kapni, s csapdába ejteni. 

A világ nem fér a rajzba. Sem a valóság betűkbe facsarva. Az eredmény csak rémesebb vagy hazugabb lehet annál, ami van.

És mi mégis folyton újra próbáljuk.