Görög költők

 Kallinoszt, Türtaioszt, Arkhilokhoszt, Szémonidészt vagy Szolónt, Alkaioszt, Xenophanészt, de akár Szimónidészt, Pindaroszt és úgy egyáltalán - bármelyik görögöt olvasva feltűnik valami, ami elsőre a témák, sorok, képek banalitásaként tévesztheti meg az olvasót.

Hófödte nyomok

Kinyúlsz - a múlt millió morzsa
A szilánkokat összerakni nem lehet
S ki tud, az csak maga tudja
Minden elvész, mint utolsó lehelet

Az írásról

Rajzolok valamit. Vonalakat húzok, formálok, melyeket betűknek is hívnak. De szöknek a színek, szagok, illatok, és szökik minden emlék is, melyet így el akarok kapni, s csapdába ejteni. 

A világ nem fér a rajzba. Sem a valóság betűkbe facsarva. Az eredmény csak rémesebb vagy hazugabb lehet annál, ami van.

És mi mégis folyton újra próbáljuk.

Dűlt ormoknak romjainál

Lehullt sok szirom,
most csak kövek látszanak
Más lettem én,
bennem más képek játszanak

Egy nap elmegyek

Egy nap elmegyek
Egyedül maradsz a vártán
Jő majd nagy sötét
Hited óvhat csak, lánykám