Minden szeretetem,
teljes szívemet
munkára bírom, pillangóként befogom,
hogy mosolyodnak fénylő kristályát
fenntarthassam angyali arcodon,
S ragyoghasson fénye örökkön örökké
Ahogy hajad koronája párnámra hull,
Ahogy szétterül, mint tengerek mély
zúgásában, minden hullám, egyenként,
Csipkézett köveknek kemény ölein, úgy
érzem: megleltem a végtelent, végül
Vagy mi végtelen, lelt meg engem.
Fehér haboknak hátán
Mint aki háborúba
megy,
mostan én is úgy indulok
Szívemben felvértezve,
Eléd szerelemmel futok
Nekivágok az erdőnek,
az ismeretlennek - Veled
Bennem égő reménnyel:
A végén csak tisztás lehet
S megyünk majd, kéz a kézben,
előre, amíg csak lehet
Míg a halál el nem választ
Míg lehunyod két szemed
De tovább is - egy úton,
mely örök, vég nélkül való
Arany alkonyatban, fényben
Úszunk, mint isteni hajó.
/Szilvinek, házasságkötésünk alkalmából/
mostan én is úgy indulok
Szívemben felvértezve,
Eléd szerelemmel futok
Nekivágok az erdőnek,
az ismeretlennek - Veled
Bennem égő reménnyel:
A végén csak tisztás lehet
S megyünk majd, kéz a kézben,
előre, amíg csak lehet
Míg a halál el nem választ
Míg lehunyod két szemed
De tovább is - egy úton,
mely örök, vég nélkül való
Arany alkonyatban, fényben
Úszunk, mint isteni hajó.
/Szilvinek, házasságkötésünk alkalmából/
Ének a keresésről
Feléd tartanék, hozzád
igyekeznék
Megfeszülten, megfeszítve, vagy csak
Áramolva - tisztán, mint a víz: könnyen
S ha kérhetném a szelet, az elemeket
Válnék én is tűzzé, tűz utáni füstté
Azt kérném hát: feléd tereljenek, és
Hegyi patakként, szólítanám a hegyet:
Hogy irányodba lejtsen, feléd siethessek
Mert otthon szíveden, kebleden vagyok
Miként a gyermek: tudom, érzem, látom
azt tiszta fényben, őszintén, kétségeknek
morzsái nélkül, meg nem inogva soha sem
Te az enyém, s én a Tiéd - hajadnak illatos
erdeiben, szélként bújva én, egyre simulva
És keringve: Te, pedig karjaimnak végtelen
horizontjában, szüntelen, örök-forró ölelésben
Csókok között remegve, lebegünk majd mindig.
/Szilvinek/
Megfeszülten, megfeszítve, vagy csak
Áramolva - tisztán, mint a víz: könnyen
S ha kérhetném a szelet, az elemeket
Válnék én is tűzzé, tűz utáni füstté
Azt kérném hát: feléd tereljenek, és
Hegyi patakként, szólítanám a hegyet:
Hogy irányodba lejtsen, feléd siethessek
Mert otthon szíveden, kebleden vagyok
Miként a gyermek: tudom, érzem, látom
azt tiszta fényben, őszintén, kétségeknek
morzsái nélkül, meg nem inogva soha sem
Te az enyém, s én a Tiéd - hajadnak illatos
erdeiben, szélként bújva én, egyre simulva
És keringve: Te, pedig karjaimnak végtelen
horizontjában, szüntelen, örök-forró ölelésben
Csókok között remegve, lebegünk majd mindig.
/Szilvinek/
Az éj szívében
Helyeden fekszem - a kihűlt éjben
Halotti leplem e feketeség
Felettem csillagok ülnek tort
Hűlő szívem hajnalod fényére vár,
Hogy mosolyoddal újraélessze
Összhangban - Örök pillanat
Fülemben szél, néhány régi emlék dalol
Képek hada sorjázik, egyre csak zakatol
Az ősz hangjai: őszi képek őszi dalai
Jóvátehetetlen álmok moccanatlan zajai
S mindig egy újabb dal jön, egy újabb kép
Egyre könnyesebb bennem a régi, a szép
Régi-új álmaim bennem egyre csak érnek
Múltam édes lángjai mind magasbra égnek
De jönnek még a hajnali lázak, álmok is
Sas karmokkal utánam vágynak, és kapnak is
S elér a tudat néha, egészen eltemet:
Minek ideje elmúlt, jóvátenni nem lehet
De magasba hág, izzik bennem minden szép:
Sok régi álom, láz, megannyi könnyes kép
Áthevül, átizzik, egészen átszellemül:
A vágyban bennem az egész átszentesül.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)